Megfélemlíti a romákat a rendőrség Sajókazán, mert egy kisebb verekedés miatt megszállták az iskolát és diákokat vittek el megbilincselve, mondta Hell István a Dr. Ámbédkar Buddhista Gimnázium lovari nyelvtanára. Hozzátette: a rendőri intézkedés közvetlen előzménye a helyi jegyző feljelentése volt, mely szerint túl sokan, mintegy háromszázan vallották a gimnáziumot is fenntartó, Dzsaj Bhím buddhista közösséghez tartozónak magukat.

Hell István kétszeres tolerancia-díjas újságíró, korábban az Amaro Drom roma folyóirat és a Roma Sajtóközpont (RSK) szerkesztőjeként, a Magyar Televízió Roma Magazinjának szerkesztő-riportereként, a Roma Polgárjogi Alapítvány tényfeltáró csoportjának vezetőjeként dolgozott. A Népszava és a Népszabadság olvasói politikai publicisztikáit is ismerhetik. 2011 szeptembere óta tanít a sajókazai buddhista gimnáziumban.

Mi folyik Sajókazán?

Vigyázni kell a mai hivatalokkal. Attól tartok, hogy éppen most próbálják csőbe húzni és megfélemlíteni a romákat, akik elhitték, hogy a kérdőívek névtelenek. Noha a többségük katolikus, vagy - mint az ország lakosai általában - nem kötődnek tételes vallásokhoz, a gimnáziumot fenntartó és a térségben szociális munkát végző buddhista közösséget tekintik a magukénak. Sajókazán négy vallási közösség van jelen, de a katolikusok, az evangélikusok és a reformátusok aktivitása a roma közösségben elenyésző a buddhistákhoz képest. Illetve az elmúlt években a Máltai Szeretetszolgálat a Dzsaj Bhímmel együttműködve végzett itt szociális tevékenységet, de ez nem kapcsolódott a helyi keresztény közösségekhez. A diákok közötti konfliktusokat sem a legcélszerűbb rendőri úton megoldani.

Sajókazán van-e etnikai feszültség a lakosok közt? Ha van, akkor miért és mi lenne a megoldás?

Őszintén szólva: nem tudom. Tudok barátságokról, sőt rokoni szálakról, házasságokról is romák és nem romák között nemcsak Sajókazán, hanem a többi telephelyünkön is, (Ózdon, Hegymegen és Alsózsolcán is tanítok) de konfliktusok inkább a hivatalokkal vannak, akik szívesen megfeledkeznének a nehéz sorsú lakosságról, és zéró empátiával viszonyulnak a romákhoz. Az egyik cigány telepen élőket például sérti, hogy a "lakott terület vége" elnevezésű útjelző táblát a lakóhelyük és a falu között állították fel, ezért időnként meg is fordítják a táblát. Nemrég egy családos embert ismeretlenek megvertek, amikor fát hozott haza, azt mondta, a falu végén álló szőlőjéből. Sőt feljelentették falopásért, és a rendőrség lefoglalta az udvarán álló tüzelőt is. De ez az ember nem cigány.

Sajókazán van a központja a Dr. Ámbédkar Gimnáziumnak. Más típusú oktatásra van szüksége a romáknak? Miért?

A diákjaink többsége cigány, akik alacsony státuszú, iskolázatlan, munkanélküli, szegény családokból származnak, ahonnan nem juthatnának érettségit adó középiskolába. De vannak nem cigány tanulóink is. Integrált oktatás folyik nálunk, hiszen nem teszünk különbséget a gyerekek között származásuk szerint, nem különítjük el egymástól a cigányokat és a nem cigányokat. Az integrált oktatás célja, hogy a mindannyiunkban tudatosuljon, hogy ugyanahhoz a közösséghez tartozunk, a mi tanulóink alkotják Magyarország jövőjét. Ami az oktatás differenciáltságát illeti: személyre, nem pedig származásra vagy bőrszínre szabott módszereket kell alkalmaznunk, hiszen minden diákunk kialakulóban lévő, de önálló személyiség, más-más családi háttérrel és bonyolult gyermekkori előélettel, sorssal. Minden konfliktusnak meg kell találnunk az okát, és a családdal együttműködve ezeket figyelembe véve kell az összeütközéseket megoldani. A tüneti kezelések nem hoznak tartós megoldást. Persze, mi nehezebb helyzetben vagyunk, mint egy budai vagy belvárosi középiskola tanári testülete.

A cigány telepeken élő emberek korábban halnak meg, mint a magyarországi átlag. A romák között több a krónikus beteg, a munkanélküli, a szegény ember, előfordul, hogy a szülők valamelyike börtönben ül, gyakori, hogy otthon nincs fűtés vagy világítás. Olyan tanítványunk is van, aki maga is családos, előfordul, hogy fiatal anyák magukkal hozzák, és az iskolában szoptatják meg a kisbabájukat. Meg kell tanítanunk a tanítványainkat tanulni, életmintát kell adnunk nekik a szaktárgyi ismereteken is túl, pótolnunk kell az általános iskolai lemaradásokat is. Éppen ez a Dr. Ámbédkar iskola értelme és lényege. Tanodákat tartunk fenn, családi napközi otthont szervezünk, és szociális munkás kollégáim szeretnének Sajókazán egy tanulószobai programot is elindítani.

Az iskolákban többnyire nők oktatnak. Igaz-e, hogy a romák nem becsülik a nőket? Egy roma fiú a kultúrájával ellentétben hogyan tisztelhet egy tanárnőt?

Nincs olyan, hogy "a romáknál". De előfordul, hogy egyes cigány, vagy nem cigány családokban konzervatív családi minták öröklődnek, és a fiatalabb nők, a "menyek", másodrendű, alávetett szerepet játszanak. Nálunk Kazán, működik egy asszonygyülekezet, amely sok tekintetben kézben tartja a közösséget, és sokat segített az elmúlt években például az alvégi, Sajó parti telep árvízkárainak felszámolásában. Ezek az asszonyok nagy tekintélyt vívtak ki maguknak. A tanáraink között sok fiatal nő van, ami a fiúk fantáziáját biztosan megmozgatja, és tudom, hogy a fiatal férfi tanárokba is sok diáklány szerelmes, de ilyesmi minden iskolában előfordul, és az ilyen helyzeteket mindenhol lehet okosan kezelni. Egy jó tanári közösségben, és a mienk ilyen, ez nem jelenthet pedagógiai problémát.

Kinek áll érdekében az iskola megszűnése?

Legtöbbször a putnoki Jobbik támad miket. A legfőbb bűnünk talán az, hogy cigányok vagyunk. Ebben a tanévben még megkapjuk az egyházi fejkvótát, de hogy utána mi lesz, azt nem tudom. Az iskola vezetői tárgyaltak Balog Zoltán cigányügyekért felelős államtitkárral, megállapodásra törekszenek. Helyi érdeket nem sértünk, együttműködünk mindenkivel, aki erre igényt tart. Nélkülünk minden sokkal rosszabb lenne itt, Sajókazán. Az iskolaalapítás szabadsága a kommunista állami rendszerhez képest hatalmas előrelépés volt. A mi iskolánk fenntartója, a Dzsaj Bhím buddhista közösség (a név azt jelenti: Bhím győzedelmeskedik) azt a buddhista irányzatot képviseli, amelyhez tíz millió indiai tartozik, és amely az érinthetetlenek, a dalitok felszabadítását és emancipációját tűzte ki célul. A társadalmi integrációnál égetőbb kérdést a mai Magyarországon nem látok.

A magyarországi romák integrációja és dezintegrációja – a társadalom magasabb osztályaiba való befogadása, és az onnan való kirekesztésük – egy időben és a szemünk láttára zajlik. Nem szabad úgy elképzelni a romaintegrációt, mint valami kollektív eseményt. A cigányok – a megfelelő feltételek megléte, illetve hiánya esetén – egyenként, illetve családonként integrálódnak a társadalom magasabb presztízsű rétegeibe, és egyenként – bár néha tömegesen – hullanak ki onnan. (...)

Nem általában „a cigányok” a probléma, hanem a munkanélküliség, az aluliskolázottság, a mélyszegénység, a bűnözés és a rassz szerinti – kinek előnyös, kinek hátrányos – megkülönböztetés. Az integráció pedig nem más, mint – politikai értelemben vett – nemzetszervezés.

A teljes vitacikk, beleértve a vitámat Ungváry Rudolffal a "nemzet" szó jelentéséről, elolvasható a Hírszerzőn.

Mata Józsefnéről azt írják a lapok, hogy vidékről, Borsodból került Budapestre, itt, a VIII. kerületben az önkormányzattól kibérelt egy raktárhelyiséget, amelyet saját erőből lakhatóvá tett, majd kérte a lakássá átminősítését. Amire válaszul a helyi önkormányzat felszólította, hogy hagyja el az épületet minden bútorával és egyéb ingó vagyonával együtt, ellenkező esetben a végrehajtó - rendőri közreműködéssel - kilakoltatja az utcára.

Nekem sikerült pár szót váltanom Mata Józsefnével tegnap A Város Mindenkié csoport tegnapi tüntetésén. A fiatalasszony néhány éve még Budapesten lakott, aztán a férjével együtt az abaúj-hegyközi Vilmányba - köztünk szólva: innen nézve a világ végére - költözött, hogy ott családi házat építsenek maguknak. Négy gyermekük született: a legkisebb 12, a legnagyobb 19 éves.

Én elég jól ismerem a vilmányi cigány telepet, és a környező települések - Vizsoly, Gönc, Göncruszka, Korlát, Hejce, Fony, Regéc, Abaújvár, Boldogkőváralja, Boldogkőújfalu - társadalmi helyzetét is. De erről majd máskor. A magyar Cigányország jeles helyszínei ezek a falvak (illetve Gönc 2000 fős kisváros, a kistérség központja).

Csakhogy a ház nem épült fel: a családfő, Mata József váratlanul meghalt, és ezzel megszűnt a család minden jövedelme is. És minden elveszett ezzel. Azaz elveszett volna - ha Irénke nem áll szilárdan a lábán, és nem talál magának munkát Budapesten. A józsefvárosi önkormányzattól pályázati úton bérelt egy olcsó raktárhelyiséget, amelyet saját keresetéből fokozatosan lakhatóvá, lakássá alakított. És hogy legalizálja a lakhatását - vállalva a raktárénál sokkal magasabb lakásbérleti díj kifizetését -, kérte a helyiség lakássá nyilvánítását - ahogyan ezt már fentebb is írtam.

A Város Mindenkié csoport fiatal aktivistái Irénke mellé álltak. Ők tüntettek tegnap a VIII. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala előtt - egyebek mellett egy politikai színházat is igénybe vettek, hogy didaktikusan ismertessék a fiatalasszony sorsát -, aminek következtében a kerület alpolgármestere egyeztetést, tárgyalást ajánlott fel az ügyben.

Nagyon remélem, hogy az ifjú civilek továbbra is védik Mata Józsefnét, és nem gondolják úgy, hogy nagyjából megoldódott a dolog. Ilyenkor, a nyilvánosság eltűnésekor szokott megbukni az ügy. Segítsen mindenki Irénkének, és sok-sok olyan családnak, amelyek a hajléktalanság küszöbén - illetve bocsánat, a hajléktalanságnak sem küszöbe, sem kapuja nincs, és tető sincs a feje fölött -, szóval a hajléktalanság fenyegető réme előtt állnak.

A civilek szerint lakni emberi jog, és ebben én is egyetértek velük. Néhány éve egy másik civil szervezet nevében én is - barátaimmal együtt - kezdeményeztem egy alkotmánybírósági döntést a fentiek megállapítására. A hatályos alkotmány és az idevágó törvények szerint mindannyiunknak jogunk van az élethez, az emberi méltósághoz, az egészséges életkörülményekhez, a gyerekeinknek a családban való egészséges testi és lelki fejlődéshez. A hajléktalanság pedig a fentieket veszélyezteti. Sajnos az alkotmánybíróság akkor nem állapította meg a hajléktalanság alkotmányellenességét. Szerintük a hajléktalanság nem veszélyezteti az életet és az egészséget, sem pedig az emberi méltóságot. Még a gyermekek speciális jogait sem.

Azt pedig tudjuk, hogy Budapesten a hajléktalanoknak már nem csak a hidegtől, az éhezéstől, a mocsoktól, egymástól és szélsőséges garázdáktól kell félniük, hanem a hivataltól is. A VIII. kerületben, ahol a MIÉP-ből a Fideszbe átigazolt Kocsis Máté a polgármester, az utcán "életvitelszrűen tartózkodni", sőt a kukákból használható és értékesíthető dolgokat kibányászni is tilos. Magas, végső soron akár 150 ezer forintos bírsággal, sőt - ennek meg nem fizetése esetén - börtönnel, elzárással is büntethető deviancia.

Mindeközben Budapesten tízezres nagyságrendben állnak üresen lakások és egyéb lakható helyiségek. A Város Mindenkié csoport szerint a VIII. kerületben legalább 100 lakás, és több száz lakható és üres egyéb ingatlan van, amelyek fenntartása üresen is milliókba kerül, és sokan fizetnének értük bérleti díjat, és emellett karban tartanák, sőt fejlesztenék is őket. Ami nem kiadást, hanem bevételt jelentene mindannyiunknak.

És persze a börtön sincs ingyen. A bent ülők naponta és személyenként 10 000 forintba kerülnek az adófizetőknek. Ha - ahogyan az elítéltek is szeretnék - munkát is tudnak biztosítani a számukra, akkor még többe. Nyereséges, piacképes börtönipar ugyanis jelenleg alig-alig létezik. Válság van.

Ez a fotó a kilencvenes évek közepén készült szerény személyemről az edelényi Dög tér nevű cigány telepen. Riportot készítettünk az Amaro Drom című roma lapnak.

Ezt a cigány telepet azóta felszámolták. "Holnapra mindenki menjen, amerre lát" - mondta a polgármester, és egyik napról a másikra ledózerolták a házakat. Sokan laktak ott. Kilenc család. Több tucat gyerek. Egy vak asszony. Sok szegény ember.

Álljon itt ez a fotó az edelényi Dög tér emlékére. A mögöttem álló Dög tér 1., Dög tér 2., Dög tér 3., Dög tér 4., Dög tér 5. és a Dög tér 6. számú házak emlékére. A fotót Stalter György, a nagyszerű szociofotós és fotóriporter készítette.

Csütörtökön - 2011. október 27-én, jó másfél évtized múlva - ismét Edelényben jártam. És elmondták - elmondta Kukucska Sándor, aki a Dög téren is született -, hogy hogyan semmisültek meg a Dög tér házai, ahol kilenc család lakott. Elmenekültek rokonokhoz, ismerősökhöz, néhányan meghaltak már.

Az akkori polgármestert Molnár Oszkárnak hívták. Ahogy a mait is.

»A „national” szó magyarul – hogy pontosan értsük – annyit tesz: országos. A „nationality”: honpolgárság. A „nemzet” szó etnicista, etnonacionalista értelmezése puszta populizmus és hisztériakeltés. Sohasem volt, és sohasem lesz olyan „magyar nemzet”, amelynek csak az etnikai magyarok a tagjai. Ezért a „cigány nemzet” is fából vaskarika.«

Ha valakit érdekel a cikk, ITT olvasható.

... Csöbör Katalinhoz, Demeter Zoltánhoz, Fürjes Pálhoz, Nyakó Istvánhoz, Riz Gáborhoz, Szitka Péterhez, Tamás Barnabáshoz

A mai napon* arra emlékezünk, hogy a világ legnagyobb halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi csoportja, az érinthetetlenek 1932 szeptemberében érvényesíteni tudták érdekeiket a világ legnépesebb demokráciájának alkotmányos berendezkedésében. Indiai testvéreink sikere számunkra követendő példa. Az akkori Európában a rasszista elnyomás intézményesült, és mi erre is emlékezünk. Emlékeztetnünk kell arra, hogy mindig van választási lehetőségünk.

A Dzsaj Bhím közösség kapcsolatfelvételt kezdeményez a borsod megyei demokratikus politikai erőkkel azért, hogy hazánk új rendjének kialakításában ne a bűnbak szerepét osszák ránk. Tanulnunk kell Gandhitól azért, hogy a józan belátás és megegyezés irányítsa sorsunkat.

Közösségünk tagjainak lakóhelyein a kétharmados többség négyötödös eredményeket ért el a tavalyi választásokon: a cigányság aktív alakítója a törvényhozás összetételének. Most mégis azt tapasztaljuk, hogy a törvényhozásban egy olyan párt veszi a szájára a mi munkánkat, amelyre nem szavaztunk.

Elvárjuk, hogy a magyar állam dicsérettel illesse becsületes munkánkat. Elvárjuk, hogy a magyar állam megvédelmezzen bennünket az útszéli támadásoktól.

A végrehajtó hatalom illetékesei azonban elzárkóznak a velünk való érintkezéstől, mintha érinthetetlenek lennénk. Megkereséseink sorra visszautasításra találnak. Mintha egyes állami tisztviselők a rasszista párt iránymutatásai alapján döntenék el: igaz hitűek vagyunk, vagy bizniszegyház.

*A nyílt levelet A punéi egyezmény ünnepén, néhány nappal ezelőtt mások mellett a Dzsaj Bhím közösség és a sajókazai roma kisebbségi önkormányzat vezetői írták alá a Dr. Ámbédkar Gimnázium aulájában.

Úton Sajókaza felé a Bükkben, "gegen", azaz a fénnyel szemben...

Sajókazán a Punéi Egyezmény Napja alkalmából ünnepséget tartott a Dzsaj Bhím Közösséghez tartozó, dr. Ámbédkarról elnevezett buddhista cigány gimnázium.

Tudom, ez így sok furcsa szó egy lélegzetvételre, azért azt javaslom, aki tudni szeretné, hogy mi volt a Punéi Egyezmény, ki volt dr. Ámbédkar, és mi fán terem a Dzsaj Bhím Közösség, az olvassa el ITT. (De aztán ne felejtsen el ide visszajönni.)

Én is ott voltam, és készítettem néhány fotót. És aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy a most folyó népszámláláson első helyen cigánynak (második helyen minden egyébnek) vallom magamat, és megvallom azt is, hogy egyházi és vallási tekintetben a Dzsaj Bhím Közösség tagja vagyok. Amit egyúttal minden barátomnak, minden ismerősömnek, sőt minden tisztességes embernek tisztelettel ajánlok.

Ennyit erről, és jöhetnek a fotók (az utolsó kivételével én készítettem őket, azt viszont a Dzsaj Bhím Közösség oldaláról loptam). A képek egy része a már működő, de még nem teljesen kész gimnáziumban, az úgynevezett "rózsaszín iskolában" készült - az iskola pillanatnyilag egyébiránt vakolatszürke, de hamarosan égszínkék lesz -, más részük a mellette lévő, Sólyom-telepnek nevezett egykori bányászkolónián (itt látható a régi, ma romokban álló mozi, a "Bányamozgó" is, amelyet a közösség megvett, és fel szeretne újítani), ahol ma már csak cigányok laknak.

Az utolsó kép nem az én felvételem, hanem a Dzsaj Bhím Közösség facebookos oldaláról csentem el. A fotón középen, a kopasz ember felé fordulva Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója látható.

És egy rövid videó a sátai általános iskolások műsorából: